Erik Axl Sund Budapesten

Félórás csúszással kezdődött Erik Axl Sund könyvbemutatója a Spíler Sanghaiban november 20-án. Valójában többes számot kellett volna használnom: egy svéd szerzőpárosról van szó, akik nyomasztó krimiket írnak tüchtig jóléti államuk árnyékos oldaláról.

A Gozsdu udvarban található Spíler Sanghai szürreális hangulatú, félhomályos pincéjében ott téblábolt Kukorelly Endre és Sárközi Bence, a Libri Könyvkiadó vezetője is. A Schuszter Lóránt-imitátor és a kopott barna kalapot viselő két szerző, Jerker Erikkson és Håkan Sundquist söröskorsót szorongatva, joviális mosollyal ücsörgött a gyertyákkal felcsinosított asztal mögött. Winkler Róbert, a beszélgetés irányítója nehezen tudott belenyugodni, hogy Svédországban sincs kolbászból a kerítés, és nagyon mulatságosnak találta, hogy egy kis elektropunk, I love you baby névre hallgató zenekar tagjai végül krimiírással tesznek szert világhírre.

Erik Axl Sund harminc állomásos világkörüli turnén van. Jártak Prágában, Berlinben pedig akkora sztárok, hogy tömegek várták őket a repülőtéren (egyikük már Magyarországon is volt huszonöt évvel ezelőtt egy Forma 1-futamon). Elmesélték, hogy az írás ötlete egy turnén fogant meg bennük: mindketten nehéz életszakaszban voltak, egyikük épp akkor vált el, másikuk pedig gyerekkori démonaival viaskodott. Az írás terápiás eszközként szolgált saját kríziseik feldolgozásához, és nem hiszik, hogy úgy működött volna, ahogy „a blues, ami nem megvigasztal, hanem másokat is elszomorít.” (Winkler).  Az Éhség és a Bomlás című regények (amik egy harmadik kötettel trilógiává bővültek) a pedofíliát, a nyomában kialakuló személyiségzavart, és a nők társadalmi elnyomását veszik górcső alá. Ezek a traumák Svédországban igenis létező problémák, hiába bizonygatta Winkler, hogy az egy tök normális hely cuki emberekkel. A szerzők sok levelet kaptak olyan svéd fiataloktól, akik – gazdag állam ide vagy oda – rosszul érezték magukat a bőrükben, és hasonló problémákkal küzdöttek, mint a szerzőpáros főhősei. Hozzátették, hogy nagy kihívás súlyos drámákról írni úgy, hogy közben a végeredmény szórakoztató is legyen.

Stieg Larssonról nagy tisztelettel beszéltek. Csak alaptalan szóbeszéd, hogy egyikük A tetovált lány szerzője mellett lakott és egy időben írtak, de Larsson inspirálta a művészetüket, kalapot is emelnek előtte egyik könyvükben. Viszont soha nem kívánták utánozni, se felmosni vele a padlót, ahogy egy svéd kritikában olvasható. Nagy segítséget nyújtott a munkájukhoz egy ismert, gyerekbántalmazással foglalkozó rendőr-felügyelőnő, és egy pszichiáter: nőnemű barátaikat is rengeteget faggatták a társadalmilag alávetett helyzetről, a szexuális zaklatásokról és az általa keltett szégyenérzetről, a keserű tapasztalatokat pedig beépítették a regényeikbe.

Borbély Alexandra kétszer is felolvasott, sajnos nem derült ki számomra, melyik könyvből. A választott szekvenciák a pedofil-tematika köré épültek: Winkler Róbert, aki jó sok szexet és erőszakot várt, egy önostorozó monológban hülyézte le magát meggondolatlan kijelentése miatt. A hangosítás nem volt a legtökéletesebb, a fordítás meg-megtörte a beszélgetés ritmusát, ráadásul egy ízben szörnyűséges riasztó-szirénázásra fordult le ijedtében a fél közönség a padlóra. A szerzők azonban nem jöttek zavarba, sőt: a bizarr hang jól illett egy olyan pároshoz, akik az elektropunk világából látogattak át az irodalomba.