Tarjányi Péter nemzetbiztonsági szakértő, rendőr, közgazdász, író, híradók, politikával foglalkozó tévéműsorok gyakori vendége. A Balkán angyalai I-II., A pápa emberei és A pápa hagyatéka sikere után tavaly vágtak bele szerzőtársával, Dosek Ritával az Elhallgatott évszázad-sorozatba, melynek első állomása a Forradalmár című regény (itt írtunk a könyvbemutatóról). A sorozat következő darabja, a Cselszövő idén jelenik meg. A szerzőt könyveiről, a franciaországi drámáról, egy átlagos munkanapjáról és az összeesküvés-elméletekről is kérdeztük.

– Milyen egy átlagos heted? A mostanit a franciaországi események komolyan befolyásolhatták…

– Az elmúlt három napot sajnos valóban a párizsi túszdráma töltötte ki. Csak pénteken kilenc interjút és elemzést kértek tőlem, és mindegyikre készülnöm kellett. Égett a telefonom, miközben a kapcsolataimon keresztül a hazai és külföldi terrorelhárító szervezetekkel egyeztettem. Egyébként, ha épp nem zajlik túszdráma valahol a világban, nem lőnek le, rabolnak el valakit, akkor szigorú rend szerint élek. Általában később kelek, 7:30-8:00 felé, 10:00 órától dolgozom a munkahelyemen, vagy a városban tárgyalok. Kevesen tudják, hogy közgazdász is vagyok és pénzügyi projekteket, befektetéseket irányítok. Ez általában este 18:00 – 19:00 óráig tart, majd jöhet az edzés, hetente minimum ötször.

Este 21:30 körül érek haza és jön a második műszak: a könyvírás, illetve az éppen aktuális regény háttéranyagainak átnézése és a cselekmény felépítése. Ezt általában hajnal 1:00 – től 1:30-ig csinálom. Szerencsés vagyok, mert írótársammal egy helyen dolgozom, így napközben mindig találunk egy-másfél órát arra, hogy a könyvünkkel foglalkozzunk. Rita az otthonában megírja és másnap átküldi nekem: akkor én is belenyúlok, átírok, átdolgozok részeket. Mivel a gyerekeim nagyok és régen kirepültek, speciális életritmusom senkit nem zavar a környezetemben.

– Még mindig a Madarász utcai Gyerekkórház kapja a könyveid bevételét? 

– Az első könyvek írói bevételét kapta a Madarász utcai Gyermekkórház, a pénzem egy részét most már más karitatív dolgokra költöm.

– Mennyiben fontos számodra, hogy segíts az embereken? Összefügg ez az írással?

– Adott egy lökést az írás folytatásához az első könyvem – a Meglátni és Megveretni című dokumentumregény – bevételéből épült sterilszoba létrejötte a Madarász utcai Gyermekkórházban. A példa ragadós volt, mert azóta mások is támogatták a kórházat. Jó volt segíteni, és jó, hogy az írói bevételünkből támogatni tudtunk, tudunk szervezeteket.

– Legutóbbi könyved, a Forradalmár egyik szereplője Lenin. A diktatúrák kialakulásának természetrajza érdekel, vagy egy izgalmas kalandregényt akartál írni? Inkább a történelmi tudás átadása a fontos, az akció és a történet pedig arra szolgál, hogy a fordulatok és az érdekfeszítő cselekmény miatt minél több ember olvassa el a könyveket?

– Mindegyik egyformán fontos. A ma történelmének eseményei az elmúlt száz év időszakával most is kapcsolatban vannak, ráadásul napi szinten. Ezért hiszem, hogy ha megértem és a könyveinken keresztül bemutatom, bemutatjuk azokat a korszakokat, a vezetők személyes indíttatásait, akkor nem csak megértik a ma emberei a múlt eseményeit, hanem jó eséllyel változtatni is tudnak a jövőn. Természetesen fontos az akció, az, hogy berántsuk, behúzzuk az olvasókat a könyv történetének sodrásába, de szeretném, ha minél többen tanulnának is olvasás közben.

– Szerzőtársaddal, Dosek Ritával hogy működött a legutóbbi közös munka?

– Hullámzóan. (nevet) A regény történelmi háttere az archív dokumentumoknak köszönhetően gyorsan összeállt. A nehézséget az okozta, hogy rengeteg szereplőt kellett mozgatnunk, ami élvezhetetlenné tette volna a könyvet. Meg kellett találnunk a megfelelő egyensúlyt a szereplők száma és a karakterek fontossága között, ki kellett jelölnünk egy ösvényt, ami végigvisz azon a korszakon, de nem ad „dokumentumkönyv-ízt”. Sok véleménykülönbség volt Rita és köztem a karakterek súlyozása kapcsán, de végül összeállt a regény.

– Ihlette valaki vagy valakik a két főhősödet, Esterházy Richárdot, az arisztokrata, és Ritter Istvánt, a plebejus detektívet?

– Igen és nem. Igen, mert annak a korszaknak a magyar hírszerzői kitűnő munkát végeztek. És nem, mert a két karakterbe nem egy-egy, hanem több személy élettörténetét gyúrtuk, akiket abból a speciális hírszerző egységből választottunk ki. Főhőseink karakterébe egyébként magunkat is beleírtuk, különösen az egymással való piszkálódásuk jellemzi Ritát és engem (nevet).

– Kik a példaképeid a krimi- és kalandregényírásban a régi és a mai szerzők közül? Egyáltalán: sok krimit, kalandregényt olvasol, filmet nézel, hogy ötleteket meríts, vagy a tapasztalatok, a való élet segít inkább?

– Az írásban a tapasztalataim, a saját megélt életélményeim segítenek. Hét évig irányítottam speciális terrorelhárító egységeket. A több száz akciónak köszönhetően megvan a megfelelő háttér a regény történetének bonyolításához. Egyébként nagyon sokat olvastam és olvasok a mai napig, valamikor négy-öt könyvet egyszerre. Akik ismernek, sokszor kiakadnak gyorsolvasási képességemen. Vannak példaképek, történelmi kalandregény-műfajban Tom Clancy és Robert Ludlum, de szeretem a science fiction és fantasy műfajt is, főleg David Gemmell tolmácsolásában. Ugyanakkor gyakran előveszem Platónt vagy Senecát, imádom a római történelmet, de olvasok politológiát, vezetéselméletet, mindent, ami érdekel.

– Tervezel politikus-arcképcsarnokot? A Forradalmárban van utalás arra, kiről szól majd az Elhallgatott évszázad következő epizódja… netán a harmadik, negyedik jelölt is megvan már?

– A 20. század meghatározó embereinek, politikacsinálóinak a hátterét fogjuk bemutatni, de erről nem szeretnék többet mondani, mert igyekszünk meglepetést szerezni az olvasóinknak.

– Mi a véleményed a konspirációs teóriákról általában, milyen szerepet tölt be az életünkben?

– Mi magyarok szeretjük az összeesküvés-elméleteket, és jók vagyunk az ilyenek gyártásában. A vicc az, hogy általában mindig van valóságalapjuk. Az elmúlt évszázadok hazai eseményei kifejlesztettek egy különleges érzéket bennünk, apró jelekből össze tudjuk rakni a politikai háttértörténéseket. Az más kérdés, hogy ezt bizonyítani már sokkal nehezebb. Titkok világában élünk. Egy korábbi könyvünk végén úgy jellemeztek Ritával bennünket, hogy íróként a titkok éltető erőnkké váltak az alkotásban, de nem szeretjük, ha nem értünk, hanem ellenünk titkolóznak.

– Korábbi regényeddel (A pápa hagyatéka) függ össze a kérdés, de fontosnak tartom: az ügynökkérdést a rendszerváltás óta tologatják, előveszik, elsüllyesztik, nem történik semmi. Szerinted megoldódik ez valaha, vagy túl sok mindenkinek érdeke, hogy a feledésre játsszon?

– Sokszor mondtam, hogy Magyarország zseniális az elhallgatásban. Úgy tűnik, mintha félnénk szembenézni önmagunkkal, a múltunkkal. Az ügynökkérdés is egy ilyen téma. A ma hatalmon lévők tudatosan nem engedik azt, hogy ebben a kérdésben tisztán lássunk és mindig valamilyen nemzetbiztonsági, hírszerzési okokra hivatkoznak a titkok fenntartása érdekében. Ez önbecsapás. Nyilván tudják azt, hogy több vezetőnkről, példaképünkről derülne ki, hogyan jutottak a csúcsra. Ettől a tudástól nem félni kéne, hanem megosztani az emberekkel. Mert „a hallgatás a hazugság előszobája”. Egyszer ki fog derülni az igazság. Hiszek ebben.

A kép forrása a szerző.