Újra a Vicus Oppianuson

Mettius Aburius elcsodálkozott, amikor elmondtam neki a kérésemet, de azonnal odahívatta Aduncust.

– Mondd csak, Aduncus, emlékszel arra, hogy ki keresett fel ugyanazon az éjszakán, amikor a gazdád rátok bízta a házamat?

-Senki, hacsak nem Gaius Spuriusra gondolsz. De ő csak egy kis időre jött; ott felejtette a köpenyét, és azt akarta magával vinni.

– Egyből megtalálta?

– Igen, pontosan emlékezett rá, hogy hol hagyta. Abban a kis szobában, ami vestibulumból nyílik a baloldalon.

– Nagyon jó az emlékezőtehetséged, Aduncus – dicsértem meg. – Talán arra is emlékszel, hogy a vállára terítette-e a köpenyét, amikor innen elment?

– Nem, a hóna alá gyűrte, és úgy vitte el.

– Köszönöm, Aduncus, mindent elmondtál, amire kíváncsi voltam. Most pedig még egy kérésem van, Aburius: gyere el velem Arunda házába!

– Arunda Spuriához? Még sosem jártam nála. Biztos vagy abban, hogy erre szükség van?

– Kérlek, tarts velem! Egyedül nem tudnám ezt véghezvinni.

Így aztán Aburius quaestor gyaloghintóján elindultunk Arunda házához.

 

Arundát meglepte a látogatásunk. Ahogy reméltem is, nem számított a jövetelemre. Idegesen gyűrögetve stólája szélét, megkérdezte, hogy mi járatban vagyunk.

– Elsősorban az egészséged iránt érdeklődnénk, nagynéném. Amikor tegnap délelőtt itt jártam, eléggé betegnek látszottál.

– Most sem vagyok túl jól. Szeretném, ha nem is időznétek itt, hanem hagynátok, hogy pihenjek.

– Aggódom az egészségedért. Ha segíthetek valamiben, kérlek, szólj. Fabia azt mondta, hogy már az apám emlékére rendezett lakomán is betegnek látszottál.

– Nem, Fabia téved. Csak ma betegeskedem, talán elrontottam a gyomromat. Meg is fogom büntetni a szakácsnőmet.

– Várjunk csak! – szólt közbe Aburius. – Fabia igazat mondott. Én is láttam rajtad akkor este, hogy valami bajod van. Azt gondoltam, izgatott vagy, hogy a fiaid örökölnek-e; az igazat megvallva, sajnáltalak is, mert én már tudtam, hogy alig valamit. De nyilván mégsem az izgalom tette, hiszen pont úgy néztél ki, ahogy most.

Arunda, ha lehet, még jobban elsápadt, és erőtlenül mondta:

– Kérlek, kedves Aburius, menjetek el.

Láttam, hogy Aburius kényelmetlenül érzi magát, ezért sietve így szóltam:

– Mindjárt elmegyünk, csak előtte mutatni szeretnék valamit Mettius Aburiusnak.

fotó: Marcel Douwe Dekker; flickr.com; CC BY-NC-SA 2.0