A Suburában

Agatopus a Suburában lakott. Agapión azt tanácsolta, hogy ne a lakásában keressem, hanem a Taberna Seburában, egy kocsmában a Porta Esquilina közelében; bizonyára ott találom, vagy ha nem, akkor elszalajthatok érte egy rabszolgát.

Csakugyan ott volt, egy hátsó asztalnál ült, és alighogy beléptem, már hallottam is öblös hangját:

– Jól látok? Az ott a kis Calculus?

Néhány arc felém fordult, de a többség nem mutatott irántam különösebb érdeklődést. Agatopus felállt, hogy jobban lássam a félhomályban, és helyet csinált maga mellett az asztalánál. Amikor odaértem, megölelt, és alaposan megropogtatta a csontjaimat. Verejték, bor és fokhagyma szaga áradt belőle.

– Ó, fiacskám, miért nem jöttél haza korábban? Hogy örült volna az apád, ha lát. Megemberesedtél, nem is látszik rajtad, hogy egy filozófus asztalánál múlattad az időt. Mit keresel itt, a mihasznák tanyáján?

Rám mosolygott, de a mosolyában egy kis keserűség is bujkált. Talán valakinek a szavait idézte, és azt is sejtettem, hogy kiét.

– Téged kereslek. Apám mihasznának nevezett?

Elismerően bólintott.

– Még mindig jól vág az eszed, kis Calculus. Bizony, amikor utoljára beszéltem apáddal, mihasznának nevezett, akit szégyellne a pártfogásába venni.

– Sajnálom. Bizonyára nem gondolta komolyan, hiszen te voltál az egyik legjobb barátja. Az voltál, igaz?

– Ki tudja? Magam is úgy gondoltam, hidd el. De amikor arra kértem, hogy ajánljon be maga helyett a lictorok közé, akkor megtagadta. Azt mondta, nem valók oda az ilyen levitézlett, borissza fickók.

– Hogyan? Arra készült, hogy elhagyja a lictorok testületét?

– Igen. Azt mondta, ha megjössz, nem akar tovább lictor lenni. Inkább veled töltené az idejét. – Megcsóválta a fejét. – Nem bízott bennem. Pedig, az istenekre esküszöm, nem vallott volna szégyent velem! Soha nem vallott velem szégyent, az életét is rám bízhatta volna. De ha nem akart beajánlani, hát nem akart, mit bánom én! Bárcsak szóba se hoztam volna, akkor nem váltunk volna el haraggal.

– Ne gyötörd magad, Agatopus! Biztos vagyok benne, hogy idővel meggondolta volna magát, és segít neked. Én aztán igazán tudom, hogy néha egy időre megmakacsolta magát, de aztán mindig engedett.

– Ha ilyen jól tudod, akkor minek szöktél el? Nem hiszem, hogy tényleg kényszerített volna, hogy katona legyél.

– Ostoba kölyök voltam. Ha akkor tudtam volna, amit most tudok, nem mentem volna sehova.

– Hát bizony, mind így vagyunk ezzel – bólogatott szomorúan Agatopus. – Bárcsak visszafordíthatnánk az idő kerekét!

fotó: Chris 73; Wikimedia Commons; CC BY-SA 3.0