Rakotiszban

Még aznap a kikötőbe mentem. Az év hetedik hónapja volt, September. A Róma felé tartó hajók nagy része már elhagyta Alexandriát, hogy a téli viharok előtt biztonságban odaérjenek. De szerencsém volt, találtam egy közepes méretű kétárbocos corbitát, amely olíva olajat szállított Puteoliba. Még tartott a berakodás, de a hajó tulajdonosa azt mondta, a legbiztosabb, ha másnap napszálltáig felszállok a hajóra, mert szeretne harmadnap hajnalban kifutni.

Hazafelé útba ejtettem a Rakotisz negyed szélén lévő rabszolgapiacot. Timagenész azt tanácsolta, hogy vásároljak egy markos rabszolgát, aki az útiládámat is elbírja, de ha kell, meg is véd a rablóktól.

A rabszolgapiac nagyobb forgalmat is látott már. Azt beszélték, hogy a Jugurtha elleni háborúk után naponta tízezer rabszolga is gazdát cserélt itt. Az emeletes, árkádos raktárépületek hátsó oldala a kikötőre nyílt, hogy a rabszolgákat kerülő nélkül fel lehessen terelni a római latifundiumok meg bányák felé induló gályákra. De a nagy háborúnak vége volt már; a rabszolgapiacon több volt a helyben született, vagy a kalózok által eladott rabszolga, mint a hadizsákmány. Szerettem volna egy se túl fiatal, se túl öreg, katonaviselt rabszolgára szert tenni, olyanra, aki ért latinul vagy görögül. Figyelmesen elolvastam a ketrecekben kiállított, meztelen férfiak nyakában lógó titulusokat, a táblákat, amelyeken a nevük, származási helyük, mesterségük volt feltüntetve; egy-két táblán az is, hogy a rabszolga hajlamos a szökésre. Kerültem a tekintetüket, és szégyenkezve gondoltam Agapiónra és Agapiára. Két megfelelő férfit is találtam, akiknek az árát meg tudtam volna fizetni. Miközben azon rágódtam, melyiküket vegyem meg, kiabálást, káromkodást hallottam jobb felől. Akaratlanul is odafordultam. Egy marcona rabszolgaárus a korbácsával éppen végighúzott egy fehérre meszelt lábú fiatal lány hátán. Gondolom, nem üthetett nagyot, hiszen nem akarhatta az árut megrongálni, de az ütés mégiscsak fájhatott. A rabszolgalány elfordította a fejét, és megláttam az arcát. Az ajkait összeszorította, és a tekintete égett, de nem a fájdalomtól vagy a megalázottságtól, hanem a haragtól. Egyenesen rám nézett, mintha felmért volna, és legnagyobb megdöbbenésemre megszólított.

Fotó: Mike Knell, flickr.com, CC BY-SA 2.0