A bajnok (Pintér Béla rendezése a Katona József Színházban 2016. 03. 16. főpróba) – ajánló
Pintér Béla első darabja ebben a színházban, ezúttal a Társulat nélkül. Nagy kihívás a rendezőnek, és nagy várakozás a nézők, rajongók részéről.

 „…egy este otthon az erkélyen épp Puccini A köpeny című operáját hallgattam újra, és egyszer csak beugrott a megoldás.Azon a bizonyos estén ott, az erkélyen eszembe jutott, hogyan lehetne átírni, hogy meghökkentően eredetivé, maivá váljon a mű. Elvállaltam a felkérést.” (Pintér B.)

A mű igazi 21. századi sztori magyar helyzetre alkalmazva, de történhetne bárhol Európában. A fiktív magyar településen, Verőcsényen negyedszerre győz a polgármester, látszólag van hát oka örömre a stábnak, családnak, mindenkinek. De a sikernek ára van, méghozzá a háttérben széteső család: a polgármester szeretőket tart, a feleség leszbikus partnere pedig a kampánystáb egyik kiemelt tagja, egyébként kick-box bajnok. Folyamatos az ivás, dohányzás, és az est tetőpontján a „kóla” is, ahogy a kokaint becézik.

A féltékeny férjnek (Nagy Ervin) elege lesz a helyzetből. Visszaszerezné az asszonyt (Rezes Judit), gyermeke anyját, a first ladyt (akinek szeretője akár boxerrel is kikészítené a „hímet”), de az asszony végül visszautasítja, hiába epekedik a kanapén.  A férfi erre provokáló sms-t ír a véletlenül ott hagyott telefonról a leszbikus szeretőnek (Jordán Adél). Íme, a készen álló véres leszámolás esélye!

Időhúzásként a „tévézős jeleneten” nevetheti halálra magát a néző, ahol az anya nélkül felcseperedő kis bocs a szemünk láttára nő csúcsragadozóvá (persze ezt is élőben, medvejelmezben játsszák nekünk, de legnagyobb hatású a narrátorszöveg, ami egyszerre tükrözője és paródiája a természetfilmek alámondásainak). „Én is csúcsragadozó vagyok!”– eszmél a polgármester.

Késleltetésnek még megérkezik a csábítás félreérthetetlen vörös ruhájában a kampánystáb vamp női tagja (Pálmai Anna), hogy egy stilizált agresszív közösülést adjanak elő nekünk, de aztán az elkerülhetetlen tetőpont: a megtévesztett kick-box bajnoknő lép a szobába a kertablakon át. A feldúlt férj némi fojtogatás után a feltételezett holttestet asszonyára hajítja… Íme a görög végzetdráma napjainkban.

Még deus ex machina is lesz. A kampánystáb főnöke (Bezerédi Zoltán) a legvégén érkezik, és mindent eligazít. Kiderül, mindenki életben maradt, kick-boxnő is, őt a fővárosba küldik, karrierjét támogatják. First man és first lady egymással maradnak, mert mindenki így jár jól: a stáb (Elek Ferenc, Rajkai Zoltán), a település, s a velük fejlődő ország is. A végén még eléneklik, hogy hazudunk, és mindenki hazudik. Egyébként végig énekelnek, ha a Pucciniről nem jöttek volna rá. (Zene: Kéménczy Antal). És ez végig rendkívül szórakoztató.

Az nem vidám, hogy bűnügyi helyzet van végig, s bár nincs holttest, de sok az erkölcsi hulla a színpadon. Nincs itt tökéletes bűntény, konkrét bűntett sem, csak a folyamatos bűn. „Cinkos gazemberek vagyunk mindnyájan, egynek se higgy közülünk!” Lehet, hogy már Shakespeare is krimit írt?

FT

Fotók: Horváth Judit