Kik fordulnak meg a szabadulószobákban? Milyen apró, de fontos dolgok történnek az Apáthy-sziklánál, a gyilkos vacsorákon, a vidéki kastélyokban, az iskolákban? Rovatunkban rövid történeteket mesélünk nektek, amik velünk estek meg.
Fotó: Léderer Anita
Nemcsak a cuccaink szívódtak fel tavaly Pécsett, egy tizenkét év körüli kislány is benevezett a kísérteties játékra.
A gyerek a szüleivel érkezett. Rögtön összeültünk megtárgyalni: megtartsuk-e a sztorit eredeti formájában, vagy kicsit finomítsunk rajta a kislány kedvéért. Végül csekély változtatásokban egyeztünk meg.
A gyerek a tizedik perc körül anyukája nyakában landolt, és le se szállt onnan a játék végéig. Amikor a sötét padláson zajló finálé alatt többször is hallottuk ijedt hangját (“Félek!”), megállapodtunk, hogy kivételesen feloldjuk a nyomasztó helyzetet. Kollégánk, aki a játék során végig fehér lepelben suhant ide-oda és ijesztő hangon huhogott, odalépett a távozni készülő gyerekhez, felfedte valódi arcát, és megdicsérte, milyen bátor volt. A szülők nevettek. “Ugye már nem fogsz félni?” – kérdezte az anyuka, a kislány pedig piros arccal rázta a fejét.
Másnap visszajött a barátnőivel. A padláson többször elismételte jó hangosan, nehogy valakinek eszébe jusson az ellenkezője: “Én nem félek! Egyáltalán nem félek!”