Sophie Hannah könyvbemutatója

Novemberben nehezen ugyan, de beletörődtünk, hogy A monogramos gyilkosságok szerzője az utolsó pillanatban lemondta budapesti látogatását (beszámoló itt). Aztán néhány hete váratlanul érkezett a hír: mégis eljön. Január 29-én, egy szép hóeséses délutánon találkozott a közönséggel az Alexandra Irodalmi Kávéházban, ahol mesélt a regényről, saját hógyűlöletéről, s arról, mi az, amit még nem ajánlott fel David Suchet-nek, ha újra belebújik Poirot bőrébe.

M. Nagy Miklós, Miklós Ágnes Kata és Katona Ágnes látták vendégül a brit írónőt a kávézó színpadán.

A monogramos gyilkosságok (kritikánk itt) keletkezéstörténete már jól ismert: Agatha Christie örökösei hosszú ideig nem akarták, hogy Hercule Poirot feltámadjon, az interneten és a videójátékokon felnőtt generációktól azonban túl távol került a krimikirálynő viktoriánus miliője. Épp abban az időben, amikor a család aggódni kezdett, a kiadó beszélt nekik az ismert thriellerszerzővé avanzsált Hannah-ról, mint Agatha Christie első számú rajongójáról. Egyetlen ember nem tudott az egész összeesküvésről, és az ő maga volt. Mivel azonban imádja Poirot-ot, a megbízást igazi kihívásként és ajándékként fogadta. Írás előtt aprólékosan, analitikusan olvasta újra az összes Christie-krimit és végignézte a híres tévésorozatot is: végül úgy érezte, olyan mélyen ismeri és érti Poirot egész lényét, mint a saját családját.

Fontos szempont volt, hogy a megszülető regény szállítsa a jól megszokott, bevált elemeket, de megfeleljen az új idők szavának is. A luxusszálló, a vidéki falucska biztonságos kapaszkodókat jelentettek a Christie-univerzumban, a történet, a gyilkosság, és a segítőtárs, Edward Catchpool azonban a ma kihívásainak akart eleget tenni. Arthur Hastings-et, Poirot egykori fegyverhordozóját ugyan imádja az olvasóközönség, de nem túl okos figura, Catchpool viszont intelligens és érzékeny, csak hiányzik belőle a megfelelő önbizalom. Poirot igyekszik a bizonytalan fiatalemberből zseniális detektívet faragni, s ehhez Catchpoolban megtalálható a potenciál, még ha múltbéli traumatikus élményekkel küzd is. Christie korában az igazság bajnoka gondosan takargatta sebeit és elfojtásait, eredetileg Hannah fejében is egy ilyen segédnyomozó alakja rajzolódott ki. Az angol szerkesztők azonban szóltak, hogy a könyv nem kizárólag Poirot rajongóinak, hanem új olvasóknak is íródik, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő nyomozójuk feltétlenül rendelkezzen valamilyen traumával. Hisz magára valamit is adó detektív ma már nem lép ki ilyesmi nélkül az utcára. A skandináv krimik elsöprő sikerét tekintve ez a felvetés valóban jogos.

A monogramos gyilkosságok 1929 februárjában játszódik. 1928-ban íródott A titokzatos kék vonat, 1932-ben pedig a Ház a sziklán. Hannah elmesélte, hogy az örökösök eredetileg  nem ebbe az idősávba, hanem jóval korábbra, 1910-re szánták a regény cselekményét, hat évvel A titokzatos styles-i eset (az első Poirot-mű) elé. Sophie azonban a sarkára állt, nem volt hajlandó az első előtti regényt megírni, s erre a négy foghíjas évre végül ő hívta fel a család figyelmét. Ráadásul még három üres év maradt, s az írónő megnyugtatta a közönséget: egyelőre ugyan senki aláírása nem szerepel szerződésen, joggal reménykedhetünk abban, hogy Poirot és Catchpool nyomoznak még együtt.

Miután Hannah kifejtette, hogy szerinte az erkölcsi felsőbbrendűség tudatával járó-kelő emberek a legveszélyesebbek, a közönség is szót kapott. Kiderült, a regényt már harminckét nyelvre fordították le, és ötvenkét országban lehet megvásárolni. Egy nő, aki a kutyáját Poirot-ról nevezte el, megkérdezte, miért épp a hetyke bajszú belga történetére esett a választás, miért nem született inkább új Miss Marple-krimi? A szerző szerint a falusi vénkisasszony általában csak megemlíti a megoldást, majd siet kertészkedni, a teátrális Poirot viszont imádja összeterelt gyanúsítottai körében lépésről lépésre végigvenni a bűntett folyamatát. Ez pedig sokkal inkább megfelelt az ő elképzeléseinek. Arról is szó esett, hogy az örökösök javában tárgyalnak a megfilmesítésről, David Suchet viszont biztosan nem vállalja el a detektívzseni szerepét. Illetve még nem biztos, Hannah ugyanis azt még nem ajánlotta fel neki, hogy cserébe lefekszik vele.

Sophie Hannah hivatalos utakon sosem turistáskodik, ezért Budapest számára két gyönyörű épületet jelent: a Bródy-házat a Vörösmarty utcában, és az Andrássy úti Lotz-termet a csodálatos mennyezeti freskókkal. A beszélgetés végén elmesélt egy történetet, melynek délután, interjú közben magam is szemtanúja voltam. A Lotz-teremben egy fotós szerette volna finoman kiterelni a gyönyörű hóesésbe. Hannah saját bevallása szerint általában beadja a derekát, de a havat annyira utálja, hogy határozottan nemet mondott. És büszke is magára, amiért a sarkára állt. M. Nagy Miklós mindenesetre megköszönte neki, hogy a könyvbemutatón elutasító választ egyik kérdésre sem adott.

Fotók: Detectivity