A Családi játszmák a Belvárosi Színházban

Sam Holcroft dramedy-je a vontatott első felvonás után ellenállhatatlanul bepörög. A tempó és Szikszai Rémusz játéka csillagos ötös, a nagy truvájnak hitt játék a közönséggel viszont az előadás gyengéje.

Ezernyi drámából és komédiából (pl. Hosszú út az éjszakába, Macska a forró bádogtetőn, Születésnap, Hazatérés, Augusztus Oklahomában) ismerős az alaphelyzet: összegyűlik a rettenetes család, és megnyílik a pokol. Holcroft-nál mindez majdhogynem bájos komédiaként, könnyed hangvételben startol: a retyerutya karácsonyra sereglik össze, mindenki mosolyog és kényszeredetten kacarászik, talán nem is olyan nagy a baj. A nagybeteg családfő az első felvonásban, az enumerációnál nincs is jelen, előtte találkozunk hárításból jeles, affektáló és rendmániás asszonykájával, Edith-tel (Kútvölgyi Erzsébet), a fiúkkal, az önmagát jógyereknek álcázó, megfelelésmán Matthew-val (Ötvös András), a kiégett, házassági válságban tapicskoló Adam-mel (Szikszai Rémusz), és a hozzájuk tartozó nőkkel: a harsány Carrie-vel (Réti Adrienn) és a decensen elegáns, ugyanakkor szénalkoholista Sheena-val (Járó Zsuzsa).

Holcroft a szereplők titkait és hazugságait úgy teszi egyértelművé a közönség felé, hogy feliratozza tipikus viselkedésmintáikat. Matthew csak akkor hazudhat, ha ül, Carrie csak akkor viccelhet, ha táncol, és így tovább. Ez az ötlet egész pontosan az első poénig működik, utána értelmezhetetlen, sőt zavaró lesz, egy idő után nem is figyeltem rá, mert elvonta a figyelmemet a színpadon zajló konfliktusokról.

Mindezért a csekély hiátusért azonban kárpótol a második felvonás, amikor is megjelenik – pontosabban behozzák – a családfőt (Papp János). Addigra tetemes számú viharfelhő gyűlik össze, Adam pedig kellő mennyiségű szesz elfogyasztása után nekiáll kiborítani a családi biliket. Gyilkosan szórakoztató szópárbajok és lelki mélyfúrások követik egymást, a pattanásig feszült helyzet a végére pedig óvatos optimizmussal zárul. A legtöbb családi drámával ellentétben van fény az alagút végén.