Hakan Nesser: A felügyelő és a csend

A krimik sokszor újrahasznosított léthelyzete a rendőrség kötelékéből való távozást megelőző utolsó pillanat. Nyugdíjazás vár az öreg rendőrre, vagy csak a burn-out elől menekülne már a semmittevés békés-boldog állapotába, a lényeg, hogy félszívvel dolgozgat, a boldog jövőt tervezgeti, új bűnesetet pedig nem vállal. Aztán hirtelen beüt élete ügye. Az utolsó, a szakma koronája, a hab pályafutása tortáján.

Ez történik Van Veeteren főfelügyelővel is, aki szíves örömest letérne már a bűnügyi hajszák sötét útjáról, „végleg felhagyna a vigasztalan turkálással a lét szemétdombján”, és íróasztala mögött folytatott ábrándozásaiban egy antikvárium társtulajdonosaként és egy csinos hölgy partnereként látja önmagát. Gyerekgyilkosság elől megfutamodni azonban gyávaság lenne, így a szolid polgári élet délibábját átmenetileg kénytelen távoztatni magától.

Az ideális gyanúsítottat hamar megtalálják. Az erdő mélyén titokzatos szekta tanyázik, és talán összefüggésben lehet az eltűnt, és – mint később bebizonyosodik – a békésen hajladozó fák közt megerőszakolt és meggyilkolt kislányokkal. A Tiszta Élet vezetője, Oscar Jellinek nyakig sárosnak tűnik, mégis mintha mindenki fedezni próbálná a táborlakó kislányoktól az őket őrző, mély hallgatásba burkolózó nővérekig.

A felügyelő és a csend sokkoló és rémületes történet, de ezt nyilván a fülszöveg elolvasása után tudomásul veszi az olvasó: meggyilkolt és megerőszakolt gyerekekről lányregény-stilben írni nem lehet. A főfelügyelő a világ borzalma elől a magaskultúrába menekül, Tarkovszkijt és Bergmant néz, Shakespeare-t idéz, klasszikus zenét hallgat, Holocaust-túlélő újságíró barátjával mélyenszántó társalgásokat folytat az ügyről és az életről általában. Nyomozási technikája furcsa fordulatot vesz, amikor a regény kétharmadánál hirtelen lelép a térképről, akárha megfutamodna a kihívás elől, de csak azért, hogy annál diadalmasabban térjen vissza a meglepő, mégis kézenfekvő megoldással.

Hakan Nesser megbízható színvonalú munkát tett le az asztalra. A felügyelő és a csend azon elriasztó bédekkerek sorát gyarapítja a bűn legmélyebb mocskába süppedő Észak-Európáról, amik miatt már évek óta nem vágyunk arrafele. Hozzájuk képest ugyanis egy forrongó dél-amerikai állam érintetlen paradicsomi szigetnek tűnik, legalábbis ezt a képet kapja majd az a száz évvel később élő olvasó, aki a skandináv krimik alapján rakná ki magának a 21. századi gazdag jóléti országok morális puzzle-ját. Az összképbe pedig A felügyelő és a csend elnevezésű darabka is tökéletesen illeszkedik majd.